Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus, 2017

A kerti tó

Jó pár évig  a  mi kertünkben is volt ez  a  számomra "szemkivívős kék" medence. Akárhogy próbáltam vele megbarátkozni, valahogy nem ment.  A színével, anyagával, egész jelenlétével úgy ahogy volt, bomlasztotta  a harmónikus  kerti  látványt. Azonkívül Vince fiam nem is fürdött benne egész nyáron annyit, mint amennyi macera egyébként volt vele. Nyár elején összerakni, nyár végén szétszedni, folyamatosan tisztogatni, halászgatni  a belehullott ezt-azt, algamentesíteni...szóva l nem volt  a  szívem csücske még abban az átmeneti állapotában sem, amikor legalább  a  látványa okozta diszharmóniát enyhítve, kialakítottam köré egy új virágágyást , olyan növényzettel ami körben egyfajta takarást biztosított egy keskeny bejárat kivételével. Aztán tavaly nyár végén egy újabb egynapos tisztogatást és szétszerelést követően megszületett  a  döntés.Menjen  a  medence és jöjjön a kerti tó ! Egy ismerősöm segített úgy összehangolni átmérőt, mélységet, növényzetet, halakat...hogy ne kellje

Ilyen volt,ilyen lett...III.

A nyári konyha akkor talán még gondolatban sem létező helyéről egy kicsit más kép tárult az ember szeme elé, mint most,már a megvalósulását követően. Eleve kikerültek a látképből azok a "ritka szép" tuják, amelyből nem kevés  volt  beültetve ezeken kívül is a kertbe. Megnyílt a tér és nagyobb rálátás  lett  teraszra, házra... A helyüket pedig átvették a kert ezen részén a napot jobban kedvelő évelő növénybeültetések.

Élménygasztronómia képekben

Íme a tegnapi Virágkóstoló csodás pillanatai szemet gyönyörködtető képekben. Azt hiszem azoknak akik tegnap eljöttek egy különleges,testet-lelked felemelő ,emlékezetes élményben lehetett részük és mindezt felettéb vidám hangulatban. Azoknak, akik pedig lemaradtak erről, a jó hír az, hogy augusztus18.-án megismételjük sőt 19.-én és 22.-én sütünk-főzünk és kóstogatunk. Figyeljétek a részletes programajánlót! https://www.rozsakunyho.hu/index.php/hu/ Ho

Fenyők és évelők...

Ahogy ígértem leírom, hogy én hogy szelídítettem meg a kert fenyőkkel teleültetett részét, hogyan öltöztettem fel, lágyítottam évelőkkel ezt az "északibb" benyomást. Én jómagam szeretem a fenyőinket. Már a koruknál fogva is sokat megélt, "sokat látott", bölcs, méltóságteljes fáknak tartom őket, és meg sem fordult a fejemben soha, hogy egyet is közülük kivágassak. Azért meg főleg nem, mondván, hogy "nem marad meg alattuk és a közelükben semmilyen növény". Valóban, a fenyők alá, környékére ültetett növényeknek jobban meg kell küzdenie azok talajfelszínhez közelebb futó gyökereivel, a vízért, napfényért....de lehet nekik segíteni hogy mindezek ellenére harmónikusan együtt tudjanak élni ezekkel a faóriásokkal. Amikor a bontott téglafal kerítés alapját kiásták, elég nagy mennyiségű termőföld halmozódott fel. A kertben pedig amikor megvettük, hogy honnan és mivégett de rengeteg terméskő volt mindenfele. Ezek az igazán nagy kincsek! A fenyők között vezető út men

Ilyen volt, ilyen lett...

Megmaradt pár kép a kert kezdeti állapotáról.Ha tudtam volna akkor, 2009-ben, hogy egyszer majd facebook oldalt és blogot írok,és olyan dolgokkal foglalkozom,mint amikkel most,sűrűbben csattogtattam volna a fényképezőgépet.Betekintést engedve mások számára is egyfajta inspiráló,ösztönző,segítő... szándékkal, hogy az álmaim,a bennem élő és folyamatosan táplált képek egy varázslatos kertről hogyan nyertek teret,öltöttek formát a valóságban,hogyan te remtődtek s teremtődnek meg folyamatában a mai napig is..vagyis hogyan született meg A Titkos kert és nyert léte új értelmet? Elsőként egy kép és mellette a "segítségek".Próbálok nagyjából ugyanabból a szögből készült képeket válogatni de ha hiszitek, ha nem ,nekem is néha nehézkes a beazonosítás ,mert azt hiszem a kertet sikerült a felismerhetetlenségig "átvarázsolnom" :-)

Ilyen volt, ilyen lett...II.

Ezek a képek a kert  legárnyasabb  részéről készültek régen és mostanság.Tudom, hogy sokan elhiszik "a fenyők alatt úgysem marad meg semmi..." kezdetű mondatot és ezzel el is vetik a lehetőségét mondjuk egy ilyen izgalmas,hangulatos és változatos növénybeültetésnek , mint ami itt is látható. Nálunk csak zárójelben jegyzem meg, összesen 14 db, meglehetősen koros fenyőfa van összesen. Ez már egy kisebb fajta erdővel felér. :-) :-)  Leírom majd alkalomadtán bővebben kifejtve én hogy csináltam és hogyan működik nálam azóta is fenyők és évelők "együttélése".

Félárnyék,árnyék,víz...

Félárnyék,árnyék,víz....azt hiszem ebben a tikkasztó hőségben ezek a szavak felüdülést jelentenek.Szerencsére A Titkos kertben mindegyiből jut éppen annyi, hogy a hideg,száraz telet követő forró,száraz nyarat, ugyan nem kevés vízutánpótlással rásegítve ,de túléljék azok a növények amelyek nem fagytak ki a télen.Éldegélnek,vegetálgatnak....várva hogy egyszer csak kitombolja magát a nyár...