Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január, 2018

Egy kis tavaszi előzetes télvíz idején:-)

Habár a tavasznak a korai, március- áprilisi időszakában még nem látogatható a kert, gondoltam azért egy kis bevezető, ráhangoló jelleggel mutatnék pár képet Nektek az előző évekből, mielőtt rátérnénk azokra a hónapokra, amelyeknél már Nektek is lehetőségetek lesz ismét személyesen is ellátogatni A Titkos kertbe. A még márciusi zárt kapuknak egyik oka többek között az, hogy miképpen egy jó szülésznőnek, Nekem is elő kell készülnöm me gfelelelően a "szüléshez" és segédkeznem kell az új élet elindulásában. "Kerti nyelven" ez az jelenti, hogy késlekedés nélkül, időben kell elvégeznem egy csomó, ilyenkor szokásos kerti munkát, még mielőtt ezerrel beindulna a természet. Hogy csak egyet említsek közülük, ilyenkor szorom fel az ágyásokat tápanyagutánpótlás, talajjavítás címén egy kis marhatrágya, savanyútőzeg keverékével és "kapirgálom be" a növények köré a földbe. Ásni az ilyen már beállt évelőágyásokban nem igazán tudok és ha ezt a műveletet nem csinálom meg i

Kürtös kalács (sütőben sült)

Hozzávalók: 30 dkg finomliszt 1 kávéskanál só 2 csomag vaníliás cukor 1 teáskanál kristálycukor 1.5 dl tej 1 dkg friss élesztő 1 db tojássárgája 3 dkg vaj(olvasztott) Kenéshez és szóráshoz: 2 dkg vaj(olvasztott) 2 dkg kristálycukor Elkészítés A lisztet tálba szitáljuk és belekeverjük az 1 kávéskanál sót és a 2 csomag vaníliás cukrot. A langyos tejben elkeverjük az 1 teáskanál cukrot és felhozzuk benne az élesztőt. Majd a tojássárgájával és a 3 dkg olvasztott vajjal együtt a lisztes keverékhez adjuk. Jól összedolgozzuk és 1 h-ig kelni hagyjuk.  Lisztezett deszkán kinyújtjuk majd csíkokat vágunk belőle, amiket aztán egymást nem fedve feltekerünk az előtte olvasztott vajjal bekent sütőformára. Célszerű meghengergetni őket a deszkán, hogy a csíkok közötti esetleges rések eltűnjenek. Így feltekerve újabb 30 percig kelesztjük. Ezt követően bekenjük mindegyiket olvasztott vajjal és jól meghempergetjük kristálycukorban. Sütés 180 fok, grillfokoza

"Össze-Vissza Január"

Legalább is számomra, ezzel a mindent és mindenkit összezavaró időjárással. Hol olyan , mintha tél lenne, hol meg hirtelen egy-egy napra olyan, mintha tavasz. Egy hét leforgása alatt is fel-le ugrál a hőmérő higanyszála. Az előző hétvége meg aztán főleg jó példa volt erre. Szombaton a 10-12 fokos napsütében kerti nagyvizitet tartottunk és már a metszőollóm is megcsillogtattam a verőfényben, sőt metszéspróbát is csináltam egy pár még őszről az ágyásban fe lejtődött krizantémon. Erre másnap?! Metszőolló  vissza  a fiókba, szánkó elő a faházból, merthogy visszajött arra a nem egész egy napra újból a tél. S habár elég sietősen távozott megint valahova, még a hátrahagyott olvadt latyak előtt összehoztunk Vincével a kerti tó mellett egy tisztességes, ám annál rövidebb életű hóembert. Egy óra múlva ugyanis már a tó vízmennyiségét növelve, a halak szerintem nem kis meglepetésére teljesen hanyatt dobta magát. Az időjárás összezavaró, megkavaró hatásáról még csak annyit, hogy Vincével ugya