Ugrás a fő tartalomra

A télikertbéli élet

Ilyenkor, amikor a kerti világ már félálomban van odakint, a télikertben azélet csak most kezdődik igazán. A nyarat a teraszon, nyárikonyhában töltő szoba- és balkonnövények mára már visszakerültek téli helyükre és minden talpalatnyi helyet betöltöttek a télikert állandó lakói között, akik előbbiekkel ellentétben, " sajnos" óriási méretüknél fogva helyhez kötöttek lettek az évek során. Hogy csak egyet említsek közülük, ilyen a nagymamámtól megörökölt több, mint húsz éves, éppen virágzás előtt álló Karácsonyi Kaktusz, aminek bárminemű mozgatása már több emberes feladat lenne. Egyébként a télikert virágzó életének nyolc éve alatt már nagyon sok növénytől meg kellett vállnom és továbbajándékoznom, mert túl jól érezték magukat és egy-kettőre kinőtték a helyiséget. Persze vannak olyanok, amelyekhez az embernek érzelmi okok miatt szorosabb a kötődése, így az elválás sem olyan egyszerű. Hisz nincs annál nagyszerűbb érzés, mint tovább nevelgetni, dédelgetni nagymamám virágait ugyanazzal a nagy szeretettel, amivel ő is tette.
A szobanövényekről én azt gondolom egyébként, hogy az embernek azt a szükségszerű igényét elégítik ki, hogy ember és természet ősi, szoros kapcsolata még az otthon falain belül se szakadjon meg. Az pedig már mindegy, a lehetőségekhez mérten, hogy a télikertben, a szoba sarkában, a polcon, az asztalon vagy az ablakpárkányon van egy-két cserép virág, de ott van. Vagyis jelen van a "zöld lét".
Nálunk a fából készült télikert, ami egy ékszerdoboz a kerten belül, úgymond " zöld a zöldben" , az előszoba szerepét is betölti és összeköti a teraszt a házzal. Így az étkezős konyhából gyönyörű, feltöltő, megnyugtató látványban lehet részünk folyamatosan. Különösen ebben a tél előtti, téli időszakban, amikor csak a kopasz fák és üres virágágyások maradnak látványként. Olyan ő, mint egy világító zöld kis sziget, ahol az élet szünet nélkül folytatódik tovább.






























Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lemetszett faágak, gallyak, vesszők...új élete

A legtöbben tudom már tűkön ültek, a hőmérő higanyszálát bűvölve, hogy az igazi tavasz beköszöntével kiszabadulhassanak a kertbe és azonnal elkezdhessenek ültetni, ásni, gyomlálni, permetezni...., vagyis nekilátni az ilyenkor hirtelen és egyszerre a nyakunkba szakadó kerti munkák tömtelegének . A metszést most szándékosan külön említem, merthogy itt és most azt szeretném Nektek inkább megmutatni, mielőtt mindent összaprítanátok tűzelőnek, mulcsnak,  vagy a komposztba, hogy milyen sokféleképpen lehet felhasználni a lemetszett ágakat, gallyakat, vesszőket. Az egyenesebb ágak, mint például a mogyoró is, tökéletesen alkalmasak fonásra és ha még frissen fel tudja őket használni az ember, akkor azok beáztatására sincs igazán szükség ahhoz, hogy kellő rugalmasságuknál fogva fonásra alkalmasak legyenek. Én növényfuttató paravánt készítettem belőle a Clematiszomnak, de ha valakinek sok alapanyaga és még több türelme van, akkor ezt lehet folytatni kerítéssel, ágyásszegéllyel, magasított ágyássa

Moha és zuzmó

Tegnap mintha már megjött volna a tavasz hozzánk is, mert egy-két virág elkezdett erőlködni a kertben. Ám az eddigi hűvösebb, nedvesebb, nyirkosabb, napfényben nem igazán bővelkedő idő, a zömében amúgy is árnyékosabb kertünkben szemlátomást inkább a moháknak és társaiknak kedvezett. Ami hozzáteszem engem egy cseppet sem zavar és már hosszú idő óta nem is indítok ellenük direktbe írtóhadjáratot, főleg mert teljesen ámulatba ejtenek változatos szépségükkel. Ugye Ti is jártatok, vagy legalább is képeken már láttatok olyan erdőket, melyeknek fáit összefüggő, nagy kiterjedésű, egész moha vagy zuzmótelepek borítanak? Meseszépek! Nem tudok betelni velük! Nekem különben is egy ilyen kertben, mint amilyen a miénk, ahol nincs minden fűszál beigazítva, a növények agyonszabályozva egy “steril” környezetben..., ott teljesen TERMÉSZETES módon hozzátartoznak az összképhez, a kerti LÉThez. Azonkívül, ahogy eddig is láthattátok, a legnagyobb örömmel használom fel őket a különböző dekorációimhoz.:-)  S

"Mi az? Tiszta fényes születésem, lucskos sáros temetésem." ( a hó )

Nekem mindig ez a gyerekkoromból ismert találos kérdés jut eszembe, amikor az ember elbúcsúzik a téltől, a hótól. Igazán nem panaszkodhatunk, mert szerintem sikerült a legszebb arcát megmutatnia nekünk, még olyan áron is, hogy elvett a tavasz idejéből egy kicsit. Gyönyörű volt, de amilyen nehezen és lassan érkezett meg, most legalább olyan lassan is adja át helyét a tavasznak. Ami olyan szempontból nem is baj, hogy nem egyszerre egy nap alatt olvad el a hó és kell a földnek benyelnie ekkorra mennyiségű téli csapadékot, hanem szép fokozatosan, napról-napra tűnnek el a tél utolsó nyomai. Így az a bizonyos "temetés" se fog talán akkora "lucsokkal és sárral" járni.  Ahol egyébként már az egyre nagyobb erőre kapó napsugarak elolvasztották a havat , ott látszik a tavasz, már centikben mérhető hó alatti " erőlködésének"" eredménye. Vagyis hagymás növények egész hada, tulipánok, nárciszok, játszintok, díszhagymák...stb várja, hogy eddigi stagnált állapotukbó