Kint kemény mínusz fokok voltak, szikrázott az ásó a csontkeményre fagyott földben, én meg csak azért nem üvöltöttem sírva, hogy a könnyeim rá ne fagyjanak az arcomra, amint végignézem évek hosszú munkájának pár nap alatti megsemmisülését. És mindez egy emberi hanyagság okozta csőtörés miatt, amire a majdnem agyvérzés közeli állapotba juttató brutális vízszámla "derített fényt". Amikor ideköltöztünk, mint ahogy azt öreg házaknál szokás, minden vezetéket kicseréltettünk. Legalább is azt hittük. Mert így kilenc év után kiderült, hogy a vízvezetéknek egy régi szakasza bennfelejtődött. Mit gondoltok hol? Hát persze, hogy a ház alatt a konyháig futó részen, ami pont ebben a fagyos télben döntött úgy, hogy megadja magát. Így utólag egyébként azt hiszem, jobb választás volt a fél kertet feltúrni és egy teljesen új bekötéssel megoldani a problémát , mint "robbantani" a konyha vagy a télikert közepét.
Őszintén elmondom, hogy akkor ott tavaly kérdésessé vált számomra a kert látogathatósága, mert nem sok esélyt adtam a növényeknek, amelyek helyükről kiásva a gödör melletti földkupac tetejére hajítva várták a tavaszt. Sőt, még jóval a történtek után két hónappal foglalhatták csak vissza régi helyüket, merthogy vártunk. Vártunk, hogy megfelelően üllepedjen a talaj. És még a szakszerű tömörítés és kellő idő kivárása után is emlékszem egy esős májusi napra, amikor az alámosott ágyás egy darabja fél méter mélyen beszakadt és a gyűszűvirágok vége valahonnan a gödör aljából kandikált ki.Hát így kezdődött a 2017-es éve a kertnek. Szerencsére a kertlátogatók ebből már mit sem érzékelhettek mert a Természet olyan csodásan és gyorsan visszaállította a majd eredeti állapotokat, hogy azon magam is meglepődtem.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése